Néha olyan jó lenne egy olyan kapcsolat, amiben nincs min idegeskedni, vagy idegesíteni magam... Amiben nem kell várni. Folyton csak várni. Várni az együtt töltött időre, ami pillanatok alatt elrepül, hogy aztán elölről kezdjem a várakozást.... Minden estét együtt tölteni, minden napot együtt indítani... Erre vágyom! Vagy mégsem? Elég nekem a hétvégi találkozások rövid, de annál nagyobb öröme? Mikor jön már el az az idő, amikor nem kell a vasárnap estéket egyedül töltenem, hogy aztán reggel egyedül kezdjem meg a hétköznapi robotot?
De ha lenne egy normális, hétköznapi nemtávkapcsolatom, amiben nem kell idegeskednem... akkor honnan tudnám, hogyan érezném, hogy élek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése