2013. augusztus 26., hétfő

Girls are awesome :)

Tegnap megnéztem ezt a videót, és akkora motivációt adott a tegnapi edzéshez, hogy simán végignyomtam az aktuális edzéstervemet, zokszó nélkül. :) Más kérdés, hogy most olyan izomlázam van, hogy nem bírom megemelni a karom... :D 


2013. augusztus 24., szombat

Szaladnak a napok...

Gyorsan elment ez a hét, de ez a nyár is...

Szerdán újra indult a munka. Anett a héten volt velem utoljára, ma már egyedül intéztem az osztályt, de hétfőtől át fog járni egy gyógytornász a fizikoterápiáról, hogy segítsen nekem. A melót még mindig szeretem, élvezem. Tetszik, hogy sokat látok és tanulok, még akkor is, ha bizonyos sebek nem nyújtanak szép látványt. Eddig úgy veszem észre, hogy bírnak az orvosok és a nővérek is, igyekszem jóban lenni mindenkivel és most már a neveket is tudom (nagyjából) :) Ma is munkanap volt, de alig van beteg, így elég hamar készen lettem velük, és a főorvos hazaengedett egykor :) 

Szerdán voltunk megint stúdióban fotózni. Tiha ötlete alapján, ezúttal Lilit örökítettük meg egy füstös téma keretein belül. Lettek nagyon jó képek, de a Nikon megtréfált és itthon szőrén-szálán eltűnt 3 kép - természetesen köztük volt az is, amit még a stúdióban kinéztem, hogy "ez sikerült a legjobban"... Azt hittem, eldobom az agyam, amikor felfedeztem a három kép hiányát... Szerencsére készítettem még vagy 200 fotót, így volt miből válogatnom, de ez akkor is szíven ütött... 



Tegnap Esztivel voltunk lent a Dunán, levittük az ebeinket pancsolni. Dexter mondjuk elég antiszociális volt, mert újabban annyira rá van kattanva a botokra, hogy semmi más nem érdekli... 




Kutyázás után elmentem Esztiékhez, ugyanis barátosném szobát festett és selejtezett a holmijai közt, így nekem megint jutott pár felső, sőt ékszer is, de ezenfelül örököltem tőle egy vörös szőnyeget és egy könyvespolcot :D E két utóbbit nagybátyám segítségéve tervezem hazajuttatni, remélem, hogy már a holnapi nap folyamán. :)

2013. augusztus 20., kedd

Hold és a Nap...

"Hold és a Nap,
Mindig másról álmodunk,
Hold és a Nap,
Ezek mi vagyunk.
Hold és a Nap,
Egymás ellen lázadunk,
Hold és a Nap,
Végül elfogyunk..."


(De e kettő tartja egyensúlyban a világot...)

2013. augusztus 19., hétfő

Helyzetjelentés

Négy napos hosszú hétvége van, zajlanak az események. Igaz, hogy ezt a hétfőt le kell dolgozni szombaton, de semmi baj :) 

A pénteki napom nagyon laza volt a kórházban, mindenkit hazaküldtek erre a négy napra, így elég hamar kész lettem a feladataimmal. Előbb is mehettünk el, mint ahogy szoktunk, így nyugodt szívvel vehettem fel az Avon csomagot a postán, amiben nekem is lapult ajándék (tőlem nekem): sampon, hajkefe, rúzs :)

Szombaton végre eljutottam edzeni, és voltam tegnap is, meg ma is :) A mai azért volt különleges, mert egyedül voltam a teremben, és a saját telefonomról tettem be zenét. Kifejezetten élvezetes volt dübörgő rockra, vagy éppen Intim Torna Illegálra emelgetni a súlyokat. :) Jelenleg olyan izomlázam van, hogy alig tartanak meg a lábaim, de tény, hogy nagyon hiányzott már ez az érzés :D Az étkezésre is megpróbálok odafigyelni most már: kevesebb szénhidrát, több egészséges étel. Ma pl. nagyon sok gyümölcsöt megettem délután (sárgadinnye, szőlő, banán), de azért becsúszott egy kis brassói is... :D Szeptembertől pedig újra kick box, elmondhatatlanul várom azt is :) 

Tegnap nagy esemény történt: fotóztam stúdióban :) Két hete megismertem Tihát, akinek van egy saját cége, és úgy áll a dolog, hogy betársulhatok fotósként... Csak még nagyon sokat kell tanulnom, de ez a tegnapi nap jó alkalom volt a gyakorlásra. A modellem Eszter volt, aki örömmel vállalta, hogy pózol órákon át a fényképezőink előtt és a méhsejtrács alatt... :D Kb. 270 képet lőttem, szépen lassan csinálgatom a legjobbakat, bár utómunka terén sem ártana, ha kiképezne valaki... :D (Ez a valaki valószínűleg Balu lesz... :D)


A kedvenc képem eddig :)
A mai napom gondolkodással telt javarészt... Nem egyszerű, ha embernek születünk és túl sok érzelemmel kell megküzdenünk... Voltam edzeni, mint említettem feljebb, utána pedig levittem Dextert a Dunára. Gyors túra volt, mert csak fél órát tudtunk lent lenni. Ma 5 hónapos a drágaság:


Azért siettünk haza, mert mentem Lilivel futni (közben meg kibeszélni a világ minden baját :D), így aztán a mai nap igazán sportosra sikeredett :) Futás után még egyszer kivittem Dexet, ugyanis fél nyolckor szoktunk találkozni Max-ékkel, így a szokásos esti mókázásra is sor került :)

Most pedig alvás lassan, mert holnap délelőtt megyek Marco-ékhoz dolgozni, sőt remélem egy fotózás is összejön délutánra :)

2013. augusztus 9., péntek

Idézet és zene

"Számtalan akadály lesz az utad során. Ne hagyd, hogy önmagad legyen az egyik."

Ezt a zenét pedig nemrég dobta a Winamp... még sosem hallottam, de nagyon megtetszett a szövege...


"Most vagyok angyal... szép
Öregesen, tisztán, ezért
Most ölelj, most lopózz be hozzám:
Mert elfog a félelem,
Csak úgy elhaladsz mellettem,
És évek múlva majd nézünk bután,
Hogy miért így volt,
És égő folt
Lesz ez a perc,
Ha nem szeretkezzük el,
Csodás élet törlődik el, hát
Miért ne intézzük el, hogy láthassuk
Évek múltán, mi volt?!

Mert az, aki volt már fent,
Az tudja, mit jelent
A tiszta égbolt!
Osszuk meg egymással a fényt,
A lelki szépet, s a testi kéjt!
S a végén érezhetjük, hogy szép volt!"

2013. augusztus 8., csütörtök

Szülinapomra

A mai nap folyamán egy 12 éves kislánnyal tornáztam, akinek tegnap műtötték a térdét. Amikor bementem hozzá, akkor az apukája kezébe kapaszkodott, félt, hogy nagyon fog fájni, a sírás határán állt. Az első hajlítás alig ment, aztán szépen lassan, közös erővel, sikerült behajlítanunk azt a térdet, kb. az előírt fokig. Aztán még többször is... :) A végén betettem a lábát a térdmozgató gépbe és minden gond nélkül felvittük 90 fokig. Volt ám öröm, apuka részéről is, el sem hitték, hogy ez már a műtét másnapján így fog menni :) Amikor toltam ki a gépet, akkor apuka megkérdezte:

- Szereted ezt a munkát?
- Igen, persze! :)
- Jól is áll neked... 

Örömmel hallottam, és tényleg szívesen csinálom ezt. Szinte nem is munka. Megcsinálom, mert segíteni jó érzés, és nem is olyan nehéz, ha meg tudod tenni ezt másokért. 

Délután, a nagyviziten újra bementünk a lánykához, akkor már nem voltak ott a szülei. Tudtam, hogy ki fogják húzni a csövet a térdéből, ami - ha csak egy percig is - de fájdalmas lesz. Odamentem, leguggoltam mellé, és ő reflexből nyúlt a kezem felé és szorította, amíg a főorvos kiszedte a drain-t. Nos, az az érzés, amikor valaki így nyúl feléd... az a leírhatatlan!!! Bízik benned, segítséget, könnyebbséget vár tőled és nem nagy dolog ez: egy kézszorítás jókor, jó helyen. Huszonharmadik szülinapomon megtapasztalhattam ezt az érzést. Köszönöm.


2013. augusztus 6., kedd

Munka, nyár :)

Múlt hét csütörtökön kezdtem el dolgozni a traumatológia osztályon. Anett a mesterem jelenleg, előreláthatólag még két hétig lesz velem, utána pedig vagy felvesznek a helyére valakit, vagy egy kicsit egyedül viszem majd az osztályt. A munka eddig nagyon tetszik, szinte nem is munkának fogom fel, olyan mintha még mindig gyakorlatra járnék, és csupa olyan dolgot csinálok, amit szeretek :) Most még nincs is olyan sok beteg bent, de mondták, hogy ezt ne szokjam meg, mert ez a legpörgősebb osztály, általában nagy a sürgés-forgás. Én pedig azt nagyon szeretem, szóval nem ijedek meg holmi sok munkától :D A betegek nagy része aranyos, jó fej, akad egy-két nehéz eset is, de hát hol nincsenek nehéz esetek? :) A kolleginák nevét még tanulom, remélem, hogy nemsokára mindenkinek megjegyzem a nevét és mindenkivel jóban leszek :) Nagyon sokat tanultam és láttam már most, és még nagyon sokat kell, de igyekszem... Holnap például lehet, hogy bemehetek műtétre is :)
Mivel köt a titoktartás, ezért olyan sokat nem fogok mesélni, de azt elárulhatom, hogy a vállmozgató gépet már egész gyorsan szét-és össze tudom szerelni... :D

Igyekszem minél többet foglalkozni Dexterrel is, hasznosan tölteni a szabadidőmet. Szombaton Lilivel voltam strandolni, utána futni, este pedig együtt költöttünk el egy finom fitness vacsorát :D

Pászka, zöldségek, sajt, salátaöntet :)
Vasárnap délelőtt voltam Dexterrel kutyaiskolában, ahol nagyon ügyes volt a fogváltás és a meleg ellenére is, estefelé pedig levittem a Dunára fürdeni, fürdés után pedig játszott Max-szel :)


 A hétfői nap is elég kutyásra sikeredett :) Munka után Esztivel levittük ebeinket a Dunára, a zátonyokra, ahol nagyon jót játszottak, utána pedig Pluti is be lett mutatva Max-nek, és a három jómadár együtt bandázhatott a nap végén :) Ismét nagyon sok képet alkottam, facebookon található róluk több :) 




Tegnap este pedig rám írt Enci, hogy ma lenne egy zátonyos fotózás, egy promó videóhoz keresnek modelleket, lenne-e kedvem hozzá. Persze, hogy naná! Elhívtam Húgit is, így ma kb. két és fél órát voltunk lent a délután folyamán a Duna Beach-en :D Majd ha meglesz a videó és megkapom a fotókat, akkor megosztom őket :D

Ennyit mára rólam, majd jelentkezem :) Most megyek is olvasni, pihenni, mert holnap fél hatkor van ébresztő, mert munka előtt mindig kiviszem Dexet egy kicsit... :)